2022. feb 16.
Tinder-svindli

Tinder-svindli

írta: Bernschütz


Tinder-csalás néven a Netflix két hét alatt már óriási nézettséget ért el ezzel a dokumentumfilmmel. Mi lehet a sikerének a titka?

A csalás nem Tinder -jelenség, nap mint nap kapunk különböző digitális csatornán keresztül üzeneteket, amelyben pénzátutalásra, adatok kikérésére szólítanak fel.

A boldogság a "szent grál" az ember életében. Az a valuta, amelyet bárhol beváltana. Így természetes, hogy ez az a terület, ahol legnagyobb tanításokat kapják az emberek. A Tinder tanítása sokrétű, kapunk visszajelzést a tetszésről, még a nem tetszésről is, megérezzük.

Már kétszer végeztem kutatást, több mint 539 fős mintán keresztül a Tinder használattal kapcsolatosan. Az első, 2019-s kérdőívben érdeklődtem a Tinderhez köthető történetekről. A film miatt újból megnéztem, milyen bejegyzéseket fogalmaztak meg anonim módon a válaszadók. Ezekről a mély elemzésekről olvashattok most.

Tinder 2019

Abban a kutatásban több, mint 500-n vettek részt, és az eredmények statisztikai elemzése után négy alcsoportot állapítottam meg (csoportlétszám csökkenő sorrendben): szexorientált, pozitív visszajelzésre vágyók, romantikus párkapcsolatra vágyók, felszínesek.

dia13.JPG

Arra a kérdésre, hogy lelkileg hogy élték meg  a felszínes csoport adta  a legmagasabb átlagpontszámot.

dia26.JPG

 

 De térjünk a szövegelemzésre!

Amikor egyenként kategorizáltam a történeteket, négy alkategóriát fogalmaztam meg: a pozitív, a negatív, a neutrális illetve a botrányos kategóriát. Számomra a botrányos kategória volt az, amelyikben bűncselekménynek beillő történetek voltak. Úgymint, hogy 16 éves lány helyett négy férfi ült a furgonban, és el akartak vinni, vagy a pénzkicsalás, amely két esetben fordult elő, italokba drogcsempészés, nemi betegség, nem burkolt szexuális ajánlat.

dia30.JPG

A legtöbb nyitott kérdésre adó választ a romantikus kapcsolatra vágyók tették, tehát, ebből a csoportból közel 51% keyboardot ragadott és bevitte a történetét, illetve ők azok, akiknél magas is a negatív vélemény megfogalmazása. Ahogy néztük fent is, ők lelkiekben is rosszul élték meg, és ennek hangot is adtak.

Hogyan előzhető meg?

Kutatásaim során a válaszokat rendre nem az adatok, hanem az emberi viselkedés elemzésében találtam meg. Emiatt is iratkoztam be a Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiéniai Szakképzésére, hogy az adatok tükrén túl is tudjak segíteni.

Az egyszavas válaszom, az elkövető és az áldozat tekintetében: az önismeret. Miért szeretnénk magunkat és másokat becsapni? Mit kompenzálunk? Mit várunk a párkapcsolattól? Miért regisztráltunk a Tinderre? Miért regisztrált a másik a Tinderre?  Az önismereti munkát mindenkinek ajánlom a digitális korban. Vissza-visszatérő fogalom a függések, a szorongások és talán a becsapások idején saját mintáink elemzése.

Számos új dating -app szó született, mint ghosting, amikor valaki hirtelen eltűnik, köddé válik, vagy a breadcrumming, amikor valaki szisztematikusan fenntart egy kapcsolatot, csak annyit ír, amennyi ahhoz kell, hogy az érdeklődés fennmaradjon, catfishing, amikor online hamis adatot, képet teszünk fel, és visszaélünk ezzel, benchwarming, amikor te a szerelmet nem tartod prioritásnak, de felmész körülnézel, gaslisghting, amikor mások mondják meg, miről, mit gondoljunk és azt magunkévá is tesszük (manipuláció).

Ezen túl Tinderen lehet:
- jelenteni
-biztonsági kérdéseket feltenni
-tudatosnak lenni a párkeresésnél is
-kereteket szabni.

 

Konklúzió: TUDATOSSÁG

Ebben a Tinder kutatásban az alapján foglaltam csoportokba a megkérdezetteket, hogy mi célból regisztrált? A felhasználóknak jó ezzel szembesülniük, látni a csoportokat, akár még egy kismintás (539 fő) felmérésből is. Kérdezzük meg magunktól is, miért regisztrálunk? Vagy kérdezzük meg a match-párunktól, hogy ő miért tette? Előzzük meg ezeket a rossz élményeket! Ahogy láttuk mindenkinek megvan a maga története, élménye. Kihívás ezek alapján egyéni életutakat előre jelezni. Ahány regisztráció, annyi lehetőség, annyiféle út.

Mit lehetne tenni?

Nézd meg, neked mi a jó párkapcsolat? Milyen a hozzáállásod? Mi az, amit nem fogadnál el (red flag). Ha bárhol becsapást érzel, jelentsd a profilt. Adj magadnak kereteket, fogalmazd meg, mit szeretné egy párkapcsolattól, mit szeretnél a társadtól? Biztonság: nézd meg melyik digitális csatornát, mire lehet alkalmazni, milyen lehetőségeid vannak?

És mindenképpen beszélj a félelmeidről másoknak, jobb kint, mint bent!

Szerző: dr . Bernschütz Mária, kutató

 


Szólj hozzá