2020. okt 06.
Az online órák névtelen beszólogatói: ilyen a digitális tanár-bullying

Az online órák névtelen beszólogatói: ilyen a digitális tanár-bullying

írta: Bernschütz


Minden oktató rémálma valósul meg.

Az online oktatási forma elterjedését látjuk, amely nemcsak az első hullámot érintette, hanem most is több intézmény teszi át oktatási platformját online-ra. Sok pedagógus kolléga többnapos tréningen vesz részt, hogy felvegye a fonalat, és kiszélesítse a digitális tudását. Az átlag pedagógus életkor, pedig messze 45 felett van, így van mit behozniuk. De tisztességesen próbálkoznak. Ahogy az első hullámban készült felmérésemben is kitértem erre.

 

Ami netre felkerül  az ott is marad…

Nemcsak a fiatalok tudják, hogy minden tartalom, amit feltesznek, az már ottmarad, hanem az idősebbek is. A fiataloknak ezt a látens szorongását némileg enyhítette a snapchat, hiszen azzal a félig igaz szlogennel tört be a piacra, hogy 10 mp belül törlődik az átküldött tartalom.

Az oktatás emberről, emberre ható tevékenység, általában nincs fizikai eszköz a szolgáltatásnyújtás közben. Most a szolgáltatási térbe bekúszott egy eszköz. Egy olyan eszköz, amely nemcsak továbbításra, hanem felvételre is képes. Hogyan változtatja meg az online oktatást? Az egész oktatási folyamat transzparensé vált általa. Ha összevetjük azt, hogy sok oktató mostanában barátkozik meg az eszköz használatával, és erőfeszítéseket tesz, hogy élvezhető legyen, de óhatatlan, hogy bakik adódnak. Velem is megesett, hogy jó pár éve számomra kívülről belülről ismert előadás hangvétele negatívan megváltozott mert, csak monogramokat láttam, semmi emberi reakció nem ért engem, semmilyen tekintet. Megijedtem, remegni kezdett a hangom. Át kell szokni erre az új típusú oktatásra. Időre van szükség, és idő az, amelyben nem bővelkedünk. 

 Oktatói becsület, tisztelet

Hiszek abban, hogy sok oktató óriási felkészülés mellett próbál áttérni egy teljesen más információátadasi platformra. És igen vannak bakik, hibák. A hibák nem azt jelentik elsősorban, hogy valaki, valamit nem jól csinált, inkább azt, hogy van hova fejlődni, de fontos tisztelni az erőfeszítést. Számos tényezőt lehetne kiemelni, amiért a pedagógus, oktató tiszteletet érdemel az utóbbi hónapokban. Ha csak a kort, és a tapasztalatot, illetve a munkája miatt éles váltásokra való átállást vesszük, máris megérdemli.

 

Óriási a kereslet az oktatói bakik videóra

Ahogy a kommenteket olvastam, rengetegen kérik már a harmadik videóválogatást. Eddig két összevágott a legjobb oktatói bakik videó van fent a neten. A kereslet azt jelenti, hogy a fiatalok árgusan figyelik az újabb bakikat, vagy éppenséggel ellenkezőleg maguk kreálják. Mert a kínált szórakoztatási forma színes, van, aki valóban véletlenül tesz „megjegyzést”.

A névtelenség és a sokkolás a fegyverük. Minél nagyobb az online osztály nagysága, annál kisebb az esély, hogy meg tudja különböztetni az oktató, hogy ki volt. Jómagam online óráimon ilyet nem tapasztaltam, azt már igen, hogy egyik hallgató elkezdte felvenni az órát, majd amikor ezt szóvá tettem, véletlenül eltűnt a rögzítés. Később megnéztem, és nem jelezte ki a rendszer, hogy ki kezdeményezte a felvételt…

Persze a szórakoztatási, és bullyingolási skála végtelen.

Van, aki humorra veszi, és van olyan diák, aki nyomdafestéket nem tűrő megjegyzést bemond, majd javítja, ha épp lebukik.

Egészen véletlenül, akkor kapcsolódik be a mikrofon, és épp felveszi valaki, és épp csak úgy átkerül online youtube csatornára? Sok a véletlen.

Miért is?

Saját motivációk:

Ebből is lehet challenge-t csinálni. kit tudok tűnni, egyedivé tudok válni, és mindezt az online csatornáján. Még az is vicces, hogy lebukom.

Csatorna nézettségnövelő funkció:

Ezzel is lehet új tartalmat generálni. Befuttatni egy –egy csatornát. Pont ez történt, azzal az eddig nem ismert vloggolóval, aki már két oktatói bakiparádé tartalmat feltette.

 

Sőt, van, aki még az oktatói bakiparádéból is további értelmező tartalmat generál, hogy meglovagolja ezen tartalmak népszerűségét.

 

Kommentek

Az érkező kommentek közül, néhányan a jól reagáló oktatókat éltetik, van, aki a videó tartalmára utal vissza (mémesíti), van, aki még több videót szeretne. Elvétve akad olyan komment, hogy azért ezt nem kellett volna.

„Ezek nem az oktatás bakijai, hanem neveletlen, ostoba diákok bunkó megjegyzései.” (komment idézet)

 Mit lehet tenni?

Javaslataim:

  1. Mindig figyeljük a monitort, mert lehet, hogy az egyik hallgató elindítja a rögzítést. Ha lehet kerüljük a rögzítéseket, ha nem kell később. Ha rögzítést indítunk el, akkor mindenképp jegyezzük meg ezt a hallgatóknak is. 
  2. A legtöbb program tudja azt, hogy az előadón kívül minden más mikrofont elnémít. Ha ez nem lehetséges, akkor kérjük meg a diákokat, hogy némítsák el.
  3. Készüljünk fel lelkileg, hogy ilyen típusú diákcsínyek is várhatóak.
  4. Kezeljük humorral ezeket a szituációkat!

 

Szerző: dr. Bernschütz Mária, adjunktus, generációkutató, BME

 


Szólj hozzá