Generációkkal foglalkozó blog

Utolsó kommentek:

_Amatőr_ 2022.02.11. 19:02:27

Honnan tudjuk, hogy a megkérdezett nők őszintén válaszoltak-e?

Bejegyzés: Vajon hat a fiatalok önképére a sok retusált kép?

antisocialnetwork 2022.02.11. 17:05:45

És akik sminkelik magukat nap mint nap? Smink nélkül, meg teljesen másképp néznek ki.

Bejegyzés: Vajon hat a fiatalok önképére a sok retusált kép?

Petimesti 2021.05.23. 16:21:12

Látszólag nem tartozik ide, de nemrégiben volt csak, hogy greenpeace-aktivisták tüntettek, s alkalmatlankodtak a füzitői vörösiszap-tárolók lefedésénél. Nemes ügynek látszott, nagy felhajtással, médiafigyelemmel. A szomszédban volt egy másik tároló is, ami valahogy elkerülte a figyelmüket, s amikor rá akarták irányítani a figyelmüket, akkor üres kifogásokkal, hangzatos maszlagokkal reagáltak. Nyilván a véletlen műve, hogy az az osztrák cég juttatott nekik egy csinos összeget, aki a került tároló lefedésében érdekelt volt, míg a füzitői projektet elbukta, más halászta el előlük. Vagy a tömött libákkal kapcsolatos ügy felfújása is valamiért a konkurenciának kedvezett, akik szintén támogatták a lármázó szervezetet állatbaráti önzetlenséggel. S csak érintőlegesen jegyzem meg, hogy a mostani vakcinamizéria mögött is csak kitapinthatók a kőkemény üzleti érdekek.
Konkrétan arra gondolok, hogy a tudatosság nagyszerű eszméje mögött is felbukkannak a gazdasági érdekek. A kutatásokat finanszírozni kell, s ha a végeredmény borítékolható, sőt mondjuk ki, előre meg van írva, akkor arra érdemes áldozni. Ha egy konkurens céget lehet sározni, mert a tudatos vásárlókat elrettenti, hogy ez vagy az a komponens káros, akkor már megéri.
De ha marketing, nézzünk pozitív példát is:) Magyarország "nagyhatalom" gyógynövények terén (Mellesleg a cikkben szereplő krémben található gyógynövények simán begyűjthetők a kertünkben, környékünkön), a C-vitaminban leggazdagabb gyümölcs a csipke nálunk is nagyban gyűjtött, s közismert. Miért van az, hogy az ismert gyógyszercég a multivitaminjának C-vitaminját egy trópusi gyümölccsel, az acerolával reklámozta?
Itt, Magyarországon, egy amerikai gyümölccsel...
Talán csak nem azért, mert az amerikai piacra akarván bejutni, az ottani társnak érdekeltségében acerola-ültetvény van? Vagy Amerikában a C-vitamint ezzel a gyümölccsel adják el? S itthon, Magyarországon meg ők akarnak részesedést? Mert a világ a túltermelés felé halad, s már a fillérek is számítanak?
A politikai és a gazdasági-pénzügyi összefonódások régóta ismertek. A felgyorsult világ a tömegesedés, az azonnaliság, a "ne maradj le" jegyében sekélyesebb kommunikációs trükkökkel operál. Mert holnap már ki emlékszik rá? S ki ellenőrzi az ellenőröket? S ki fizeti az influenszereket?

Bejegyzés: A fogyasztás stockholm-szindrómájában

Bobby Newmark 2021.03.02. 18:28:31

" én már az egyetemen olyan fiatalokat tanítottam, akiknek a figyelmét nem lehetett 2 percre sem lefoglalni,"

És nem lehet, hogy ennek az az oka, hogy az egyetemi előadás az idő felesleges elbaszásának a csúcsa?

Játszadozás az időmmel, hogy amit 15-20 perc alatt elolvasok, azt egy saját fontosságát mélységesen félreértő egyetemi professzor kettő órán keresztül mondja el szóban. De persze bejárni azt kötelező, mert nehogy már a prof az üres előadónak beszéljen.

Bejegyzés: „nem zavar az okosóra, ha nem veszem fel”

Bobby Newmark 2021.03.02. 17:36:52

Hát az sajnos nem derült ki, hogy most akkor mindmeghalunk, vagy nem.

Bejegyzés: „nem zavar az okosóra, ha nem veszem fel”

Eyject 2021.03.02. 16:31:58

Kiváló bejegyzés és még a források is fel vannak tüntetve.
Sajnos igaz, kevés a hozzáférhető kutatás a témában. De ha igazán kiváncsiak vagyunk a digitális technológiák már több mint húsz éve elérhetőek a fogyasztói térben. Vannak emberek húsz éves felhasználói tapasztalattal akiktől tanulhatunk.

Bejegyzés: „nem zavar az okosóra, ha nem veszem fel”

John Doe3 2020.11.29. 17:53:36

Ekkora clusterméretek esetén felelőtlenség bármilyen kijelentést tenni.
Mondjuk "visszafelé" is lehetne vizsgálni, pl. miben különbözik a digitális detoxot elfogadók, és az azt elutasítók csoportja.

Bejegyzés: Miért nem tudom abbahagyni a kütyüzést?

midnight coder 2020.11.28. 09:50:32

Ez a történet inkább arról szól, hogy mennyire vagy trendfüggő. A digitális detox is egy divathullám, igazából ezzel van összefüggésben:

wooland.blog.hu/2020/11/26/a_elit_tultermelesi_valsaga

Picit túl sok pszichomókust képzünk.

Bejegyzés: Miért nem tudom abbahagyni a kütyüzést?

Almandin 2020.09.29. 21:29:31

@kacsa.: Az a vicc, hogy van olyan iskola is, amely egy szülői értekezleten közölte a szülőkkel, hogy vegyenek minden gyereknek okostelefont, mert a tanárok már annak a segítségével oktatnak.
Ez nemcsak azért problémás, mert mindent eláraszt a kütyühasználat, hanem azért is, mert egy okostelefon nem két fillér. Ha pl. három gyerek van a családban, az a szülőkkel együtt öt okostelefon, több százezer forint. A gyermeknevelési költségek lassan az egekbe szöknek. A hetvenes-nyolcvanas években még nem volt horribilis összeg a gyerek megfelelő minőségű felnevelésére szánt pénz. Manapság nemcsak márkaterror van (nem elég, ha a gyerek szép és jó állapotú ruhákban jár, márkásnak kell azoknak lenni), hanem egyre több ilyen járulékos költség keletkezik. Hiszen már nemcsak a gyerekek nézik ki maguk közül presztízstárgyak nélkül, hanem a jobb iskolákból is kimaradhat. Csodálkoznak, hogy Magyarországon egyre kevesebb gyerek születik. Ennek több oldala is van, de az egyik fő ok, hogy alsó középosztályban vagy az alatt a szülők nem, vagy csak nagy erőfeszítések, lemondások árán tudják ezeket megvenni. Emiatt a gyerek ma komoly hátrányba kerülhet, ami a felnőttkori boldogulás esélyét is rontja.

Bejegyzés: Kés, villa, teló gyerek kezébe nem való!

kacsa. 2020.09.29. 18:10:30

@Almandin: Sok dologgal egyet kell értsek. Vannak rádöbbentő élmények az életben. Az egyik ilyen, amikor az akkor 6 éves unokaöcsémmel utaztunk a Dunakanyarban, mentünk kirándulni. Ahogy elindultunk, elkezdett sírni a telefon után. Mondtuk neki, hogy nézze a szép tájat. Kinézett talán egy percre az ablakon, majd megint sírt a telefon után. Mutattuk neki, hogy erre most ráfaragott (mindenkinél nyomógombos "terepi" telefon volt), elsőre kiakadt rajta, másodjára felvilágosítottuk, hogy nem a képernyőt kell nyomkodni, aztán kb. 10 perc alatt ráunt az azokon lévő játékokra. Utána legalább tudtunk vele beszélgetni. Leszállás után elkezdett hisztizni, hogy itt nincs erdő, miért kell ennyit sétálni stb., mondtuk neki, hogy a tömegközlekedésnek ez egy ilyen szokása, hogy inkább a lakott területeken van megállója. Megszokta, hogy autóval mennek mindenhova és szinte azonnal ott van a látnivaló (ez már egy másik téma). És lehet mondani, hogy gyerek és azért türelmetlen, de pár évvel korábban valahogy jobban bírta az utazást is és a kirándulás is jobban lekötötte. Azóta a szülők már elég komolyan korlátozzák a gépidejét.
Amit még problémának látok a kütyüzésnél, hogy a finommotoros mozgást nem nagyon fejleszti. Aztán elvárják a gyerektől, hogy tanuljon meg cipőt kötni, gombot gombolni, írni és hasonlókat.
Ha a szülő korlátokat szab a kütyühasználatnak, attól nem lesz digitális analfabéta a gyerek, mert ha van kitartása, képes próbálkozni, tanulni és használni az eszét, akkor később is be tudja hozni az állítólagos lemaradását, viszont a gyerekkora gazdagabb lehet, ha nem csak egy sík képernyő tölti ki az egészet. Egyébként lehet, hogy szűk látókörű vagyok, de nem látom, hogy milyen olyan készség van, amit a gyerek csak a kütyüzéstől tud elsajátítani és csak 6 éves kora előtt. Valahogy a mostani fiatal felnőttek is megtanulták azokat használni ;).
A kortársak az iskolában már más kérdés, mert ha a szülők belemennek a "fegyverkezési versenybe", akkor először jön, hogy xy-nak már van telefonja, neki miért nincs, aztán ha butát kap, az a baj, ha okosat, de olcsót, akkor meg az. Ha mindent megkap, nem vigyáz rá, ha kevesebbet, akkor "csórónak" tartják.

Bejegyzés: Kés, villa, teló gyerek kezébe nem való!

Almandin 2020.09.29. 15:57:52

@Zool2107: Ez bennem is felmerült. Emiatt inkább az észszerű használatra kell a gyerekeket megtanítani. Ha pl. a szülők a neten hallgatnak zenét, vagy olvasnak híreket, akkor az a mindennapjaik része. Életszerűtlen lenne pl. azt javasolni, hogy használjanak újra CD-lejátszót, vagy vásároljanak napi-és hetilapokat hírolvasásra, mert ez nem élhető megoldás. Nem megoldható a mai világban, hogy valaki az élete néhány évében ne lásson képernyőt. Már a családi képeket se papíralapon készítjük, azokat se nézze meg, mert képernyő?
Másrészt ha iskolába kerül, gond lehet a digitális lemaradás. Ma már sok tanár is neten ad ki házi feladatot, vagy a neten kell megnézni valamit, az a házi. Szerintem se a net és az okostelefon démonizálása a megoldás. Viszont a posztolónak abban igaza van, hogy a folyamatos nethasználat kivált negatív folyamatokat is az agyban, tönkreteheti a valódi emberi kapcsolatokat. Egy szülőnek meg kell tanítani, hogy a világ nemcsak a netből áll és ráirányítani a gyerek figyelmét a neten kívüli dolgokra is. Inkább az a nagy gond, hogy már a szülők is kütyüfüggők lettek, náluk is egyre kevesebb az a tevékenység, amit neten kívül végeznek. A felnőttek figyelme, ingeréhsége is átalakult a nethasználattól.
Valóban, 40 évvel ezelőtt a tévével riogatták ugyanígy az embereket, kikiáltották fő rossznak. Én is sokat tévéztem gyerekként, de nem érzem ennek negatív hatásait. Szerettem mellette olvasni, kint lenni a természetben is. Viszont a tévé behozta az otthonomba pl. a távoli tájakat, ahová nem fogok az életben eljutni. Láttam szép esőerdőket, működő vulkánokat, kosztümös történelmi filmeket. A tévé is, ha jól használjuk, gazdagabbá teszi az életet, nemcsak az igénytelen műsorokból áll. Ha valaki mindig csak ott köt ki, inkább benne van egy igénytelenség, mert senki se kényszeríti, hogy okádék valóságsókat nézzen természetfilmek helyett.

Bejegyzés: Kés, villa, teló gyerek kezébe nem való!

Amator 2020.09.29. 15:11:56

Akkor lefordítom az előttem szólóknak, hogy miről szól a cikk:
Fejezzük be az olyan generációk nevelését, ahol érzelmi analfabétákat állítunk elő, akik 2 percnél többet semmire nem tudnak koncentrálni, a konfliktus kezelésük egyenlő a nullával, mert nem ismerik az ellentmondást, vitakultúrájuk meg a béka feneke alatt van. A személyiség fejlődést ( fejlesztést ) ugyanis nem lehet digitálisan elintézni.

Bejegyzés: Kés, villa, teló gyerek kezébe nem való!

azarcakimeghúzottegymarslakót 2020.09.29. 15:11:53

Azért van igazság abban, amit írt a poszter. Én például nem adnék gyerek kezébe telefont, csak ha telefonál. Persze tabletet sem és más kütyüt sem. Nálunk a 6 és fél éves már kb. fél éve nem néz tévét (csak ha nagyszülőknél van, ott is korlátozva), telefont csak telefonálásra használja, és láss csodát, még él. Gyönyörűen eljátszik bármivel órákat, nem követelőzik, és normálisan viselkedik. És igen, ha valaki így nevel gyereket, akkor bizony ott foglalkozni kell a gyerekkel, nincs olyan lehetőség, hogy leb..om a tévé elég fél napra, addig én punnyadok és nyomkodom a telefonom. Nyilván úgysem ért ezzel egyet a többség, mert mi baja lehet, ha 3 évesen már telefonja van és naponta több órát lóg a tévén, de nálunk például látványos volt a kütyüstop hatása már hetekkel később. Persze van sok meseolvasás, társasjáték, rengeteg kint töltött idő, de ehhez az kell, hogy először a felnőttek is átálljanak erre. Nyilván ha te egész nap telefont nyomkodsz előtte, akkor neki nehezen mondod meg, hogy neki nem szabad. Az egyetlen nehéz időszak a tavaszi home office volt, akkor próbáltam úgy dolgozni, hogy óránként vele foglalkoztam egy kicsit, a többi időben dolgoztam, ő meg lefoglalta magát ügyesen.

Bejegyzés: Kés, villa, teló gyerek kezébe nem való!

Almandin 2020.09.29. 15:11:51

@midnight coder: Pedig az internetfüggőségnek valóban vannak olyan hatásai, hogy aki túl sokat használja, annak megváltozik a figyelmi képessége és az emberi kapcsolatai. Ha kisgyerekkorban már kütyüfüggő lesz valaki, a hatás hatványozott.
Ezek megfelelő, okos használatára lenne szükség. Elszigetelni nem kell és nem is jó a gyerekeket, mert azzal az időben mennénk vissza. De az állandó képernyőbámulás valóban nem jó.
Egy egyetemi oktató pedig simán kiküldhetné az órájáról a kütyüző diákot. Az elvárható, hogy a hallgató figyeljen a tanárára.
A kütyü nem ördögtől való eszköz, de nemcsak az van a világon.
Az internet egyrészt az egyik legcsodálatosabb találmány a világon, másrészt az emberi agyat valóban átalakította. A várakozási képtelenség hiánya pl. már a felnőttek magánéletében is megjelent. A 20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest azt lehet látni, hogy egy kezdődő párkapcsolatnál az emberek nem tudnak és nem akarnak várni, szinte semmi ismerkedés után elvárják a szexet, egy-két heti együttjárás után meg a "hozzád tartozom" státuszt. Elkapkodják a kapcsolat elejét, mert megszűnt a várakozásra való képességük. A net több ingert nyújt, mint a neten kívüli világ. Az agy hozzászokik, és már más nem érdekli. Sokan pl. a busz ablakán se néznek ki, egy nyüzsgő város, vagy egy erdő se köti már le őket, mert kevesellik az ingert. A végén már csak az internet marad. A tanárok se tudják sokszor lekötni, motiválni a diákjaikat, mert a legérdekesebbre tervezett óra se érhet a net nyomába ingerek terén.
Idővel a netre cserélhetik az emberek a valós kapcsolataikat. Japánban pl. sokan már leszoktak a hús-vér nemi partnerről, mert a netes szimulációkkal virtuális partnert szereznek, akivel nincsenek problémák. A kisgyerekek hamarabb tudnak majd egy okostelefont kezelni, mint megtanulni valódi emberi kapcsolatokat építeni. Idővel le is épülhet az igény rájuk, az emberek a kütyüikkel élnek majd, nem más emberekkel.

Bejegyzés: Kés, villa, teló gyerek kezébe nem való!

Zool2107 2020.09.29. 15:11:50

Ekkora egy hangulatkeltő demagóg cikket is rég olvastam már.
Kb. az előttem lévő két hozzászólóval értek egyet. Annyival kiegészíteném még, hogy ha burok alatt tartjuk a gyermekünket, akkor sokkal nagyobb sérülés érheti a felkészületlen testét és elméjét mikor lekerül róla az a burok (és bizony le fog kerülni ez nem kérdés). Kiváncsi vagyok a szerzőnek van-e gyereke, ha van akkor mennyi és milyen idősek, mert nekem nagyon életszerűtlennek érződik az egész iromány - nulla az esélye hogy a leírtakat tartva lehessen a mai világban gyereket nevelni.
A kérdésem, hogy az mitől jó, hogy digitális funkcionális analfabétát nevelünk a gyerekünkből? Illetve miért jó, hogy potenciálisan magunk ellen hangoljuk őket, mikor nem kaphatja meg mindazt amit a haverjai is iskolás társai megkapnak?
Baromság.

Bejegyzés: Kés, villa, teló gyerek kezébe nem való!

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2020.09.29. 12:45:51

Őskor: Ez a tűz nevű dolog nagyon veszélyes, a szomszéd törzsben is leégett egy kunyhó, nem szabad használni, be kell tiltani!

Ókor: Ez az írás nevű dolog nagyon veszélyes, ha a gyerekek mindent leírnak, akkor nem lesznek képesek gondolkodni, és el fognak hülyülni.

Középkor: Minden veszélyes, mindent be kell tiltani, kivéve a Bibliát :)

18. század: Ezek a új regények nagyon veszélyesek, a fiatalok semmit nem tanulnak belőle, egész nap csak olvasnak meg álmodoznak, és amúgy is tele vannak káros gondolatokkal, be kell tiltani!

80-as évek: Ez a tévé nevű izé nagyon veszélyes, elhülyülnek tőle a gyerekek, pár év és csak zombik fognak mászkálni az utcákon, be kell tiltani!

Most: Internet,

Az internet semmivel sem veszélyesebb, mint más találmányok, csak ésszel és mértékkel kell használni, illetve kommunikálni kell a gyerekkel. Persze a tíccsukbe sokkal egyszerűbb.

Bejegyzés: Kés, villa, teló gyerek kezébe nem való!

midnight coder 2020.09.29. 11:46:00

Szerintem viszont alapvetően arról a jelenségről van szó, hogy egy társadalomban túl sok olyan ember van,a ki tanulni hülye, dolgozni lusta. Na, ők mennek pszichomókusnak. Csakhogy sok-sok eszkimóra túl kevés fóka jut. Ilyenkor kell piacot teremteni. Erre jó a mindenféle függések "felfedezése" és kezelése.

Bejegyzés: Kés, villa, teló gyerek kezébe nem való!

haXXXor 2020.09.22. 15:17:29

A grafika hülyeség: mozi, színház bármikos esélyesebb a fertőzésre mint egy meccs. A meccs emellett nem is tartozik a legveszélyesebb helyek közé, de ez puszta matek. Az emberek alacsony számban lépnek interakcióba másokkal, emellett jó esetben a szabad levegőn van az esemény. Mozi, színház zart helyszín aminél pont ugyanaz zajlik le mint egy meccsen, interakciószámban, viszont a zárt terület sokat dob az egészen. Az edzőterem pont nagyobb veszélyt hordoz, mivel közvetetten hatalmas az interakciószám (érintés, intenzív kilégzés, zárt tér). A templomot nem is értem, miközben egy esküvő ahol szintén magas az érintkezésszám (emellett hírekben is faszán lehetett hallani, hogy jellemzően esküvőkön keresztül robbant be a mostani), nem kapta meg a piros színt. Parti, koncert, diszkó így egyben picit sok, elég csak azt írni, hogy bármilyen zenés-táncos rendezvény (ahol rendszerint zárt területen, nem helyhez kötötten végeznek intenzív mozgást, plusz valószínűleg le is szarják az egész vírust) Maszk viselése meg kb az alfa és omega (amúgy nem is illik ide bele).
Én átfutnám ezt újra mert logikai, matemaikai és szociológiai problémák is vannak ezzel, így meg butaság írni a témában.

Bejegyzés: Veszélyesebb a fiatalok életvitele covid idején

laci_52 2020.09.22. 12:14:35

Még meg sem érkezett a járvány, amikor már az állt a hírekben, hogy a vírus csak az idősekre veszélyes, a fiatalok többsége tünetmentesen vagy enyhe lefolyással átvészeli. Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy a fiatalok nem félnek a megfertőződéstől és ugyanúgy szeretnének élni, mint a járvány előtt.

Bejegyzés: Veszélyesebb a fiatalok életvitele covid idején

odamondó 2020.09.22. 09:51:51

Nagyon komoly morális kérdések vannak terítéken. Főleg, hogy van-e jogunk a gazdaságot bedönteni (ami a fiatalok jövője) mások 'megmentésére'.

Persze egy gazdasági válság sohasem árt a piacnak. Így nem kell háború a 'resethez'.

Bejegyzés: Veszélyesebb a fiatalok életvitele covid idején
süti beállítások módosítása