2020. ápr 21.
Ballagási alternatívák

Ballagási alternatívák

írta: Bernschütz


Mi történik most, és mi történhet most sok iskolában, oktatási intézményben? Milyen alternatívak merültek fel? Milyen a szülők, és az oktatók hozzáállása? A blogposzt végén pszichológus osztja meg velünk érvelését.

szukseges_a_lezaras.pngEgy pedagógusokból és szülőkből álló nyilvános facebook oldalon (ahol közel 90 000 regisztrált van) egy pedagógus feltette a kérdést, hogy máshol, hogyan oldják meg a ballagást? Erre a bejegyzésre közel 146 komment érkezett, a kommentekkel együtt 35 oldalnyi anyag jött össze, ezekből tartalomelemzést végeztem el, és megnéztem, most milyen álláspontok is vannak ebben a témában (természetesen nem reprezentatív a felmérés).

A ballagásról sokan úgy nyilatkoztak, hogy egy olyan esemény, amely „életük egy szakaszának lezárását jelenti”, egy mérföldkő.

Nemcsak a diákoknak, a szülőknek nagy lépés a lezárás, hanem az oktatóknak is szükséges kimondaniuk, hogy ennek az időszaknak itt és most vége.

Olvasható volt, hogy mennyire megviseli a pedagógusokat lelkileg, hogy nem tud rendesen elbúcsúzni, "megsiratni egy végzős évfolyamot”, hogy utána felkészüljön az új elsősökre.

Mit gondolnak a szülők és a pedagógusok?

A következő álláspontok alakultak ki a facebook oldal alapján:

1, töröljük az egész eseményt

Arra hivatkozva jelent meg az az alternatíva, hogy rendkívüli a helyzet, és globális járvány van, töröljék az eseményt, így pénzt is spórolhatnak a szülők, hiszen most ez egy ilyen helyzet. Szerintük a gyerekek is meg fogják érteni. Ők a virtuális ballagásban nem hisznek, legyen helyett valami más, emellett azt is említették, hogy az óvodások úgysem emlékeznek majd a ballagásukra.

2, halasszuk el augusztusra, vagy szeptemberre (évindítóra)

Az elhalasztást is sokan támogatták, bár az időpontokban nem voltak egységesek a nézetek. Mivel teljes bizonytalanság van, legtöbb pedagógus arról számolt be, hogy az igazgató távoli időpontra tette az eseményt. Bár arról is beszámoltak a szülők, a tanárok, hogy sokan nem jönnek majd vissza az intézménybe, hogy lehet, hogy már külföldre mennek, vagy nyaralnak. De voltak olyan erős közösségi életről tanúbizonyságot tevő pedagógusok, akik bíznak abban, hogy szeptemberben is meg lehet ezt szervezni.

3, döntsenek a végzősök

Olyan lehetőség is felmerült, hogy adjuk át a döntés lehetőségét a végzősöknek, hogy ők döntsenek, mit szeretnének. "Nagy tragédia lenne ha nem a felnőttek döntenék el? Bár itt is probléma volt, hogy miért is engedjük meg, hogy ők döntsenek. "

4, ballagjanak maszkban

Minden elővigyázatosság mellett. De ezt a lehetőséget sokan leszavazták.

5, ballagjanak online

„Hátránya nincs, ha jól találják ki, akkor különleges élmény. Ilyen nem volt és (remélhetőleg jó darabig) nem is lesz senkinek.” „Én a diákoktól, tanároktól kérnék fotókat az elmúlt időszakról és egy ppt-t állítanék össze ahonnan indultunk-hová jutottunk vonalon. A végét pedig egy tablóval zárnám.”

6, egyéb kreatív megoldás

Voltak kreatív megoldások is, mint például dátum nélküli emléktárgyak: "Nálunk úgy tűnik nem lesz. de meghívót kapnak, dátum nélkül, amit át tudnak adni a családtagoknak. Amikor jönnek érettségizni, megkapják a tarisznyát (feltöltve). És készül a kollégák részéről egy kis online meglepi nekik. Jutalmak, díjak "átadását" is megoldjuk majd. Kreatívnak kell lenni. Hagyományosan semmi sem működik most."

Mit gondol a pszichológus?

Mint generációs szakértő, fontosnak tartottam egy pszichológus véleményét is kikérni, hiszen több szülő és pedagógus utalt a lelki sérülésre, a lelki traumára.

A megkérdezett szakértő szerint végül is tegyük fel a kérdést, mi a trauma? Olyan esemény, melyet a személy az adott érettségi szintjen az eddig bevált eszközeivel nem képes egyensúlyvesztés nélkül elviselni. Nem minden kellemetlenség, veszteség traumatizál. Ez a helyzet minden egyes ember megküzdési mintáit hozza elő, a gyermek a szülei megküzdései stratégiát veszi át. Hogyan küzd meg a saját szülője a nehezebb szituációkkal, például itt azzal, hogy a lezárás szertartása, hogyan alakul? A gyerekek tovább viszik jó esetben a bevált családi  közösségi mintákat. Ilyenek a rítusok is például a ballagás. Az elballagónak, a szülőknek, az iskolának, sőt a tágabb társadalomnak is dolga van ezzel. A tartalommal megtölteni a megváltozott formát, ami illeszkedik a mostani járvány időszakhoz. Kreatív megoldások születhetnek (ez lehet a vírus hozadéka).

Az iskolai évek nemcsak örömöt, hanem sérülést is hordoznak mindenki számára, minden érintett számára. Így szükséges egyfajta szertartás ahhoz, hogy lezártnak tekintsük ezt az időszakot, hogy túllépjünk.

A szertartásnak akkor kell megtörténni, amikor lezáródik az év. És tartsuk meg úgy, ahogy épp tudjuk. Minden résztvevő tudja, hogy nem marad egyedül, hogy nem marad lezáratlan ez az időszak. És ha most épp online, akkor online búcsúzzunk. Ez egy megfelelő megküzdési stratégia lehet. 

A ballagás elbúcsúzás és valamiféle indulás is egyben, egy kapu az újra. Egy folyamat. Vegyes érzések kísérhetik. A búcsú szomorúságától az örömteli várakozásig.

Hogyan lehetne online elbúcsúzni? - FORMÁLISAN

1, az igazgató online videófelvételben elmondja az évbúcsúztatóját, ahogy szokta, vagy kicsit rövidebben. Kiemelnek diákokat, ahogy mindig szoktak év végén. 

2, az igazgató felkérne egy diákot, aki pedig a diákokat búcsúztatná online és össze lehetne vágni

3, elköszönne az osztályfőnök is online

4, az osztály közössége is elköszönhet egymástól és ennek számtalan csatornája és lehetősége akad. SMS, videóchat, email, kép, montázs, videó bármilyen személyes tartalom.

Hogyan lehetne online elbúcsúzni? – INFORMÁLISAN

A karantén időszak utánra lehet tervezni olyan összejövetelt, családit, vagy barátit, ahol pedig lehet megtartani azt az eseményt, ahol elbúcsúztatják, illetve jutalmazzák a ballagókat.

Mit gondol a generációkutató?

 A lényeg, hogy történjen meg a lezárás, és online felületen lehet ezt is elég személyessé tenni. A fiatalok az életüket online élik, egyszerűen a kontextus számukra elfogadható, többnyire online folytatják a szociális érintkezésüket, van, akinek több online mint offline barátjuk, illetve ismerősük van. Könnyebben hajlanak majd erre a lehetőségre. A pszichológus véleményét különösen figyelembe kell vennünk akkor, amikor emberekről döntünk, és itt fontos tényező az, hogy köszönjünk el egymástól, ha kell most, ha kell online. És lehet ezt úgy is pozícionálni, hogy ez az egy évfolyam, aki ONLINE búcsúzott el, lehetne ebben ők kuriózumok.

 Szerző: Bernschütz Mária, PhD.

 

 


Szólj hozzá

ballagás lezárás Z generáció