Pokorny Lia egyszemélyes estjére sikerült eljutnom. A darab végén ott ültem, és zokogtam. Barátnőm megijedt, hogy mi a bajom. Egyszerűen, csak sírtam. Nem magam miatt, hanem amiatt, hogy milyen nagyszerű, hogy ez a csodás darab létrejöhetett, hogy a nők , akár vicces, szórkaoztató szatirikus, irónikus formában de talán meglátják a darabban saját magukat.

A zene, a díszlet X generációs, hazai, a mienk. 

A történet mindennapi. A mentálhigiénés segítő beszélgetéseim során rengetegszer jön fel, a megfelelési kényszer, a társfüggőség kérdése. Ahogy elkezdünk másért élni, lemondunk magunkról. Hogy sok nő, még azt sem tudja, miképp eszi meg a reggeli tojást, mert még sosem gondolkodott el azon, Ő hogyan enné, de aki vele egy háztartásban él, azokról mindent tud.

Ezt tálalják elénk, majdnem két órában.

Hogy lássuk meg, miben élünk, hogy az, hogy mindent elkövetünk másokért nem visz sehová, csak szép csendben, lemondunk magunkról.

Annyira ráismertem X generációs nőkre, idősebb Y generációsokra. 

Hogy már nem tudnak és nem akarnak úgy nevelni, ahogy őket nevelték, de nem tudnak szót érteni a saját gyerekükkel, mert át kell alakítani önmagunkat önismerettel olyanná, aki tud a fiatalokhoz szólni. Ezt a régi módon, ahogy őket nevelték nem lehet megtenni.

Ez a teher ezeken a generációkon van. Korábban én őket transzformátor generációnak hívtam. Átalakító.

Ahogy Lia is bemutatja a színpadon, mi vezetett a kiégéshez, és milyen megoldást tudott ő hozni a darabban. Terápia, önismereti csoport, és határmeghúzás. Ezek állnak előttünk. Ezért sírtam. Az áldástól, az örömtől. Hogy szórakoztató formában, hatékonyan, lényegretörően ott van a színpadi sorok közt a megoldás.

Receptre írnám fel a nőknek. De hadd ajánljak itt, mentálhigénés kalapaban még egy könyvet is, amit egy amerikai pszichológusnő írt: R. Norwood:  A nők, akik túlságosan szerettek. Zseniális és fájdalmasan igaz. Nők 10-20 éven át tartó küzdelme azért , hogy a diszfunkcionális család, vagy káosz forgatagából kontrollt építsen, majd a kontroll maga alá temeti, ahogy a megfelelési kényszer is. 

Köszönöm Lia, 

Mari