Generációkkal foglalkozó blog

2021. máj 23.
Félreértések helyett keretek

Félreértések helyett keretek

írta: Bernschütz


Nincs olyan hét, hogy ne tanulnék valamit a Z generációról, és magamról. A reakcióinkat mi választjuk meg. Választhatunk a jól bevált ismerős értékeink alapján, de megpróbálhatunk más nézőpontból ránézni a helyzetre. És értékelni ezeket az új helyzeteket.

 

Folyamatosan kiléptetnek a fiatalok a saját jó kis komfortzónámból. Félévente kb. 500


Tovább Szólj hozzá

távoktatás y generáció z generáció zgeneráció ygeneráció

2021. máj 10.
A fogyasztás stockholm-szindrómájában

A fogyasztás stockholm-szindrómájában

írta: Bernschütz


Marketing oktatóként az órán a fogyasztói piacról beszélek, ahol kitérünk a termékhagyma modellre, elmerengünk azon, hogy melyek a fogyasztók legbelsőbb igényei, elvárásai egy termékkel szemben. És rendre arra jutunk, hogy már kitalálnunk sem kell, mert a nagy cégek már tálcán elénk hozzák. Szeretjük ezt. Szeretjük a termékeinket, márkáinkat. A fogyasztói érzelmi


Tovább Szólj hozzá

2021. ápr 29.
Schrödinger diákja

Schrödinger diákja

írta: Bernschütz


Schrödinger kísérletében a részecske addig marad, amíg valamilyen módon meg nem állapítjuk, hogy valójában hol és milyen állapotban van. Ahogy az oktatók sem tudják, hogy hol és milyen állapotban van a hallgató az óra alatt? Talán, ha megvizsgáljuk a fiatalok negatív élményeit, jobban megértjük a viselkedésüket.

A hallgatói kutatási mintába 400 hallgatói


Tovább Szólj hozzá

2021. ápr 23.
A böngészés környezetszennyező?

A böngészés környezetszennyező?

írta: Bernschütz


Elővesszük a mobilunkat, a tabletünket vagy a laptopunkat aztán megnyitunk egy appot, böngészünk az interneten, videókat nézünk, vásárlunk, virtuálisan kommunikálunk a szeretteinkkel stb. Nyilvánvalóan miközben ezeken tevékenységeinket végezzük, nem gondolkodunk el azon, hogy mennyire befolyásolja ez a környezetünket, hatással van-e a globális felmelegedésre az, hogy


Tovább Szólj hozzá

függőség környezetszennyezés böngészés hallgatói írások

2021. már 17.
Hír-böjt

Hír-böjt

írta: Bernschütz


Most éppen az az időszak van, amikor korlátozzuk a saját fogyasztásunkat (böjt). Korlátozzuk a hír fogyasztásunkat is! A pandémia miatt a személyes higiéniánkra fokozottan figyelünk, minden hazatérés után kezet mosunk alaposan, de vajon elgondolkodunk azon, hogy minden cikk, minden hír után „megfürödjünk”?

 

Óriási a bizonytalanság, és ha a média iparágat


Tovább Szólj hozzá

2021. már 01.
„nem zavar az okosóra, ha nem veszem fel”

„nem zavar az okosóra, ha nem veszem fel”

írta: Bernschütz


Mondta az egyik hallgatóm, arra a kérdésre, hogy mi a tapasztalatuk az okosórával kapcsolatosan. 16 főnek volt az adott évfolyamban okosórája, de állandóan egyik sem viseli. Kutatóként látom, milyen változás megy végbe a fiatalok idegrendszerében, azóta, hogy a kütyük a mindennapjaik része. És a pandémia csak nehezítette a helyzetet…

 

pexels-alex-green-5692655.jpg

 

Fotó: pexels.com


Tovább Szólj hozzá

digitális diéta okosóra e-sport alfa generáció digitális önszabályozás

2021. feb 22.
Az interaktivitás ára - Hogyan hozhatod vissza az "életet" az oktatásba?

Az interaktivitás ára - Hogyan hozhatod vissza az "életet" az oktatásba?

írta: Bernschütz


Vége a rádióadásnak!  - mondtam a zárthelyire felkészítő óra végén, az ottragadt maradék 88 főnek. Váltottam.  Visszahoztam a kamerát, így az embereket, a térbe. Jól tettem. A két laptopos online oktatásról készített kérdőíves kutatásom eredményei meggyőzőek.

 

Free to air rádió-oktatás

Oktatóként teams felületet használunk, így ha órát


Tovább Szólj hozzá

oktatás módszertan távoktatás z generáció zgeneráció Z generáció

2021. jan 28.
A "szerelem" algoritmusa és a kontroll

A "szerelem" algoritmusa és a kontroll

írta: Bernschütz


Hány oldalt tenne ki a tinder profilod? Hogyan hat a párválasztási szokásod arra, hogy milyen hirdetéseket látsz, vagy milyen állást ajánljanak neked? Hogyan kapcsolódik az önszabályozás és a randi app?

 

Tinder - titkok

Judith Duportail fél éves hosszas levelezés, és utánajárás követően kezébe vehette azt a 800 oldalt, amelyet a tinder gyűjtött róla. Már


Tovább Szólj hozzá

önszabályozás tinder

2020. dec 15.
Generációs minták a kommentelésben

Generációs minták a kommentelésben

írta: Bernschütz


A pandémia alatt az online kommunikáció megerősödött. Számos közösségi oldal született, és ért el hamar a többezres követői számot. Sokan lesik mások véleményét online. És elszabadultak az indulatok. Kicsit sarkítva és bulvárosítva hangzik ez az állítás, csak azt szerettem volna ezzel tudatosítani, hogy nemcsak a közösségi oldalak használata más, hanem a


Tovább Szólj hozzá

kommentelés

2020. dec 07.
Mennyire vagyunk tudatos szemetelők?

Mennyire vagyunk tudatos szemetelők?

írta: Bernschütz


Mennyire érint minket az ökológiai szorongás? Vagyunk-e olyan bátrak, hogy tudatosan szemetelünk? A következő cikkben Takács Fanni TDK nyertes dolgozatának összefoglalóját olvashatjátok, amelynek címe:  Belső vagy külső motiváció okán lennének tudatosabbak a fogyasztók?

red_christmas_retail_facebook_post_1.png

[Az olvasási idő: 10 perc.]

A fogyasztói magatartás kutatásának egy érdekes


Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása