2020. jan 13.
A szívemre hallgassak, vagy az eszemre? Avagy a technológia használatának engedélyezése gyermekkorban

A szívemre hallgassak, vagy az eszemre? Avagy a technológia használatának engedélyezése gyermekkorban

írta: Bernschütz


Nem meglepő dolog, ha napjainkban egy hároméves gyermek kezében okoskészüléket találunk. Észrevehető, hogy az alfa generáció előszeretettel tölti szabadidejét a különböző online játékokkal, YouTube videók böngészésével, mesék nézésével. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon minek köszönhetően alakult ki ez a tendencia, milyen következményei vannak ennek, a szülők korlátozzák-e a tartalomfogyasztást. Ennek következtében szakdolgozatom keretein belül az alfa generációt és a technológiát tanulmányoztam, kitérve pár főbb kérdéskörre: mikor tartják a szülők szükségesnek, hogy legyen a gyermeknek saját okoseszköze, szabályozzák-e, hogy mennyit, mikor és mit fogyaszthat gyermeke. Többek között azt is vizsgáltam, hogy a korlátozás segítésére élnek-e a különböző tartalomszűrő alkalmazások lehetőségével. A kutatás eredményeit alfa generációs szülők, egy gyermekpszichológus és egy internetjogász segítségével tudtam kiértékelni.  Lóczi Zsuzsanna szakdolgozatának, kutatásának az összefoglalását olvashatjátok.

 a_szivemre_hallgassak_vagy_az_eszemre.png

 

Az alfa generációba tartoznak azok, akik 2010 után születtek. Az ide tartozó gyermekekre számos jóslat létezik, pozitív és negatív egyaránt. Vannak, akik a legnagyobb reményt fűzik hozzájuk (az elnevezésük is sugallja, hogy az X, Y, Z kategória után nem kanyarodunk vissza a kezdetekhez, hanem egy új szisztémát kezdve, a görög abc betűivel tituláljuk az adott korcsoportot – így fűzve a reményt hozzájuk, hogy képesek lesznek a világ nagy problémáira megoldást találni), de bizonyos szemlélet szerint a legmagányosabb, csoportmunkában nehézséggel szembe találó generáció az alfa.

Nem kérdéses, hogy a nevelés, a szülői minta milyen fontossággal bír egy kisgyermek személyiségére, fejlődési folyamataira. Mivel szüleiktől is azt a mintát látják, hogy az okoskészüléken a pénzügyi, magánéleti dolgok egyszerűen elintézhetők, ők is vágyakozók, érdeklődők lesznek a technológiák kipróbálására.

Egy gyermekpszichológussal folytattam beszélgetést, aki egyetértett azzal az állítással, amit a dolgozatomban is megjelenítek: a mai gyerekek életének szerves részeként van jelen a technológia. Arra a kérdésemre, hogy ennek mi lehet az oka több választ is kaptam. Véleménye szerint fontos szerepet játszik a szülők döntéseiben, hogy nekik mit engedtek, és mit nem. A szülők nem tudják milyen hatással lehet gyermekeikre a technológia, ezért megengedik, hogy használják azokat. Másik okként említette, hogy a média által sugárzott megfelelési kényszer, nyomás következménye is lehet, hogy a szülő már a kicsi gyermeke kezébe odaadja a telefont. A televízió és az internet által megjelenített tartalmak kialakítanak egy képet, imázst a technológia pozitív használatáról. Nem véletlen, hogy a reklámokban szemléltetett játékokra a gyerekek vágyó szemmel tekintenek, és nem is feltétlenül maga a játék miatt, hanem az illusztrált boldog gyermekképet látva a gyermek párhuzamot von a játék és saját boldogsága között. Harmadik okként pedig a közösséghez tartozás sorakoztatható fel, ugyanis, ha a gyerek nem játszik az adott játékkal, nincs tisztában az adott mesével, szuperhőssel, akkor könnyen kirekesztő magatartást mutat a többi korosztálybeli. Sok esetben a szülők tisztában vannak ezzel, és tudatosan adják oda gyermeküknek a különböző technológiákat.

1. Kvalitatív kutatás - szülőkkel - a mobileszközökről

Első kutatásom során olyan alfa generációs szülőket kérdeztem meg - főváros és vidék szeparálással, akik gyermeke alsó tagozatos iskolás. 

 Eredmény:

Az interjúalanyokat megkértem, hogy sorakoztassanak fel néhány okot, tényezőt, ami miatt szerintük a gyermek technológia használata a világban, illetve a saját családjukban kialakult tendenciának mondható. Három gyakran előforduló indokot különíthetünk el: az első, hogy felgyorsult a világ és ezáltal a technológia használat, amely mindent és mindenkit körülvesz, mellesleg már olyan árkategóriában is, ami nem elérhetetlen. Második okként felmerült, hogy akár szülőtől, akár nagyobb testvér által vagy éppen kortársaknál, ha látják ezeket az okoskészülékeket, akkor fogékonyak és vágyakozók lesznek a tabletre, okostelefonra, és minél hamarabb szeretnének maguknak is egyet. A harmadik, ami ugyan csekély számban jelent meg, de a szülői kényelemből adódó, az úgynevezett elektromos babysitter funkció is válaszként szolgált.

Általánosan akkor kapják meg a gyerekek a különböző technikai eszközöket, ha hosszabb utazásra mennek, orvosi rendelőben várakoznak, vagy ha a szülő által felajánlott program nem köti le és nem találják fel magukat, akkor unaloműzés gyanánt is megkapják, valamint szimplán szabadidős tevékenységből kifolyólag is. Továbbá, a szülők előszeretettel alkalmazzák a tabletet és okostelefont, mint büntető és jutalmazó eszközt. Habár az a tendencia mutatkozik, hogy Budapesten a szülők ugyan korlátozva, de hétköznap és hétvégén egyaránt odaadják gyermekeiknek a technológiákat, ez vidéken töredékszámban jelentkezik, ott a hétvége a hangsúlyosabb.

Érdekes megfigyelés, hogy a fővárosban sok esetben mindkettő okostechnológia megtalálható, de a mobilkészülék a kedveltebb a gyerekek körében. Vidéken az a trend mutatható ki, hogy szintén meglelhető mindkettő eszköz, de a táblagépet preferálják jobban – a szülők szerint a nagy kijelző miatt. Valószínűsíthetően közrejátszik ebben az is, hogy a budapesti gyerekek közül hét esetből ötnek van már saját telefonja, míg vidéken ez a tendencia inkább a saját táblagép vonatkozásában állapítható meg. Kijelenthető megfigyelés a kapott válaszok alapján, hogy minden gyermek első telefonja örökölt telefon volt a szülő, vagy nagyobb testvér által. Ennek időpontja meglehetősen változik: volt olyan gyermek, aki már öt évesen örökölt telefont, viszont jellemzőbb az, aki csak kilenc vagy tíz évesen kapott először telefont. Tablet esetében jellemzően négy-öt évesre tehető ez az időpont, és újonnan vásárolt készülék a tipikus.

A válaszokat összegezve arra a következtetésre jutottam, hogy a szülők szerint nincs szüksége egy alsó tagozatos iskolásnak mobilkészülékre. Többnyire azzal indokolták kijelentéseiket, hogy addig, amíg maguk viszik őket iskolába, különórára csak egy esetleges veszélyforrás – az utcán elvehetik tőlük idegenek –, valamint nem elég érettek hozzá, hogy SIM kártyás készüléket kezeljenek, és hozzátették, hogy az iskolák is erős szabályozást mutatnak jelen témával kapcsolatban. Ennek ellenére van olyan család, ahol paradox módon mégis rendelkezik a gyerek saját készülékkel. A szülők által felsorakozatott okok javarészt fedik egymást: megörökölték a családban valakitől, vagy családi Viber beszélgetéshez szüksége volt SIM kártyára is, vagy például, ha táborba megy, akkor tudjon kommunikálni a szülővel. Megemlítésre méltó, hogy habár van saját telefonjuk, de az iskolába egyikőjük sem viszi.

Az egyik prepozícióm, miszerint a fővárosban élő szülők számára fontosabb a márka, mint a vidéken élő szülőknek, megdőlni látszik. Nem húzható éles vonal ebben a tekintetben a két vizsgált csoport között, ugyanis a legtöbb családban fontos ez a kritérium. Legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a kölcsönös információátadás és a társadalmi nyomás miatt veszik meg a szülők a telefonokat gyermekeiknek.

Mobilkészülék vásárlás előtt a szülők hasonló szempontokat tartanának szem előtt: ár-érték arányban helytálló legyen, legyen márkaismertsége, legyen könnyen kezelhető a felület, valamint a strapabíróság és a hosszú üzemóra sem elhagyható kritérium. Néhány családban feltétel, hogy illeszkedjen a családi kommunikációs eszközök körébe, tehát ha mindenkinek iPhone-ja van, akkor a gyermek se legyen kivétel ez alól.

A szülői felelősség fontossága minden szülőből a legerőteljesebb egyetértést váltotta ki. Mindenki azonosulni tudott azzal, hogy a szülőknek milyen nagy szerepe van a gyermekek korlátozásában. Az egyik legalapvetőbb korlátozás az időbeliségre és a tartalmak minőségére vonatkozik. A legtöbb családban megállapodnak, hogy a gyerekek mennyi ideig játszhatnak, nézhetnek mesét az okostelefonon/tableten, és azt is átbeszélik, hogy mely tartalmak nem valók még nekik. Nagyon fontos az információ- és tartalomkorlátozás, mert sokszor nem is gondolná sem a szülő, sem a gyerek, hogy azok a tartalmak, amelyek még nem a gyermek érettségi szintjének megfelelők, milyen problémákhoz tudnak vezetni.

Többek között a szülőnek kell mérlegelnie, hogy mikor érzi gyermekét elég érettnek, hogy kezébe adja a különféle technológiákat és ezáltal a mindenféle tartalmat. Több szülő is saját példájaként mesélte, hogy szükségszerűnek látta – ugyanis volt rá precedens, hogy felnőttartalommal találkozott egy hirdetésben gyermeke –, hogy beruházzon egy olyan szoftverre, applikációra (például Norton Family, Family Link), amely a gyerekeket védi a különböző felnőttartalmaktól az interneten. A válaszadók közül mindenki, aki nem rendelkezik még ezzel a szülői felügyelettel, egybehangzó helyeslő választ adott arra a kérdésemre, hogy megérné-e nekik, hogyha fizetniük kellene egy biztonsági opcióért.

A tartalomkorlátozás mellett, más szerepkörök is megjelentek, amire egy tudatos szülő figyel. Fontos, hogy ne az internet és a különféle digitális eszközök jelentsék a gyermekek számára az egyedüli kikapcsolódási lehetőséget, a szülők próbáljanak programokat kitalálni, amivel kicsábíthatják a gyerekeket a négy fal közül. Fontos, hogy a gyermek támogatást érezzen a szülő részéről, ha olyan tartalmat lát, amit nem tud feldolgozni. További szerepkörök, amiket a szülők kiemeltek, hogy meg kell tanítani a gyermeknek, hogy nem mindenkinek vannak ugyanolyan lehetőségei, és nem szabad kicsúfolni bárkit is amiatt, mert vagy nincs neki, vagy rosszabb van neki, mint a többinek. Ez az otthonról vitt értékrend, amit az iskolának is befolyásolni szükséges, hogy ne alakulhasson ki gúnyolódás osztályon belül. A telefon ésszerű használata és a világgal kapcsolatban (rossz emberek, rossz dolgok) felvilágosítása a szülők szerint az ő felelősségkörükbe tartozik.

2. kvalitatív kutatás- szülőkkel - tartalomszűrőkkel kapcsolatban

Ezt követően egy másik kutatást végeztem kifejezetten a tartalomszűrők ismeretéről, alkalmazásáról, szintén alfa generációs fővárosi és vidéki szülőkkel.

Eredmény:

A tartalomszűrő alkalmazások tekintetében Budapesten magasabb volt az arányszám, akik éltek már valamilyen korlátozómódszer lehetőségével, mint vidéken. Azoknál a szülőknél merült fel az igény, ahol volt rá valamilyen negatív példa, hogy gyermeke nem megfelelő tartalommal találta magát szemben.

A legfőbb okokként, szeparálástól függetlenül, a következő válaszokat kaptam arra vonatkozóan, hogy miért nem telepítettek le szűrőprogramot: nem feltételezték, hogy hacsak a gyermek nem keres rá az adott fogalomra, tartalomra, akkor az attól még ugyanúgy megjelenhet számára, vagy még nem tud olvasni, írni a gyermek és nem tartják szükségesnek. Emellett kaptam olyan válaszokat is, hogy nincs saját készüléke és a szülő nem szívesen telepít korlátozó funkciót saját készülékére, de például az is válaszként szolgált, hogy nem is ismeri ezeket a lehetőségeket, nem gondolta, hogy ennyiféle van és hogy mikre képesek.

Sok családban a „szülő a szűrő elv” működik, mivel mellette vannak, miközben mesét néz vagy játszik. Egyik családban úgy próbálják megóvni a gyermeket a nem megfelelő tartalmaktól, hogy az internetet szabályozzák, olyan módon, hogy nem tudja a gyermek a wifi jelszót, így csak abban az esetben tud online tartalmat fogyasztani, ha a szülő engedélyezi azt.

Két esetben volt rá példa, hogy letöltöttek egy szűrőalkalmazást, de annyira korlátozta a tartalmakat, hogy ellehetetlenítette a megfelelő tartalmak fogyasztását is. Egyik ilyen program a YouTube Kids volt, a másik pedig a Family Link. A megkérdezett szülők számára elsődleges szempont a biztonság, figyelmen kívül hagyva az anyagiakat. Hamarabb töltenének le, fizetnének elő olyan szűrőkre, amelyek az egész készüléket védik, mintsem egyes applikációkat.

Norton Family-t, Windows Family-t, Google Safe Search-t, de akár a YouTube korlátozó módját is említhetném, a megkérdezett interjúalanyaim elenyésző része hallott ezekről. Annak ellenére, hogy a mobilszolgáltató tekintetében Telekom-os, Vodafone-os és Telenor-os szülővel is készítettem interjút, egyikőjük sem hallott a mobilszolgáltatók gyerekzár szolgáltatásáról, ami az ügyfelek számára ingyenes.

Egy internetjogász kihangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a szülő és gyermek között kialakított bizalmi kapcsolat, amely megalapozza a kommunikációt. Amennyiben telepít a szülő valamilyen tartalomszűrő alkalmazást, semmiképp se titkolja el azt a gyermeke elől. A gyermekek pozitívan állnak ahhoz, hogy feltárják internetes élményeiket szüleiknek, megosszák az impulzust, ami érte őket. Szánjon a szülő időt arra, hogy megnézzék együtt a különböző applikációkat, hogy mit szeretne a gyermek letölteni és, hogy az valóban megfelelő-e a gyermek érettségi szintjének, valamint tanítsa meg a szülő a különböző technikai trükköket, például az értesítések némítását.

Rendkívül fontos, hogy a szülő felkészítse gyermekét az egyensúlyra, hogy kinek, mit és mennyit mondhat el. Nem szabad idegeneknek személyes adatokat kiadnia magáról – név, lakcím, e-mail cím, telefonszám – valamint azonnal jelezze a szülő felé, ha ilyen kérést kap. A közösségi weboldalak fel- és letöltésével kapcsolatban hasonlóképp nyilatkozott: nem attól lesz divatos a szülő, ha ő is beregisztrál Instagramra, hogy lájkolni és kommentelni tudja a gyermeke képét. Ehelyett inkább próbálja megérteni a szülő a világot, amelyben a gyermek felnő és él, legyen kialakítva az a bizalmi kapcsolat, amelyben gyermeke el meri mondani, meg meri mutatni a szüleinek, hogy mit szeretne kiposztolni a nyilvános világhálóra.

Ennek vonatkozásában említésre méltó, hogy a szülők sok esetben felelőtlenebbek, mint a gyermekek, mivel nem veszik figyelembe, hogy a nyilvános egyenlő azzal, hogy mindenki számára elérhető, tehát olyanoknak is látják az adott tartalmat, akikkel még sohasem találkoztak.

További veszélyforrások lehetnek a negatív, káros tartalmak, az online bántalmazás és az online-offline beszélgetés közötti különbségtétel.

A szabályozásra vonatkozóan a családi digitális szerződés jó kezdeményezés lehet, amelyben a szülő és gyermek között egy írásbeli megállapodás születik a digitális eszközök használatára vonatkozóan (például, hogy vacsora közben senki sem nyomkodja a telefont). Ennek lényege, hogy a családtagok leülnek és papírra vetik, hogy ki mire, mennyit és miért használja az internetet, majd egy vitakör keretein belül megvitatják a válaszokat és a mindenki által elfogadott részek képzik a tényleges szerződés alapját. A megállapodást a család minden tagja aláírja és a lakás egy jól látható pontjára kitűzik.

A szülők számára nehéz feladat, hogy megtalálják az aranyközéputat a megengedő szülői maga-tartástípus és a szabályozó szülői magatartástípus között. Nem egyszerűsíti a dolgukat, hogy a technológia fejlődése egyre jobban, napról napra erőteljesebben van jelen az életünkben. Kutatásom pozitív kimenetelt vett, mivel a beszélgetések nagy része úgy zárult, hogy a szülő elgondolkozva távozott, és azzal a lelkesedéssel, vagy inkább elkeseredettséggel, hogy mindenképp utánanéz az általam ismertetett szoftvereknek, programoknak és telepíti valamelyiket gyermeke táblagépére, telefonjára.

Szerző: Lóczi Zuszsanna, BME hallgató

Konzulens: Bernschütz Mária, PhD, BME


Szólj hozzá

szülő anyaság y generáció zgeneráció Z generáció alfa generáció generaciokutatas